Tudományos ismeretterjesztés felsőfokon - Hornyák Árpád és Demeter Gábor vendégelőadásai a DE Történelmi Intézetében

Tudományos előadás és ismeretterjesztés

Kutatócsoportunk a tudományos tevékenység és az alapkutatások folytatása mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az elért eredményeinket, tapasztalatainkat - a disszeminációs vállalásaink részeként - beépítsük a felsőoktatási tananyagba. Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy a kutatócsoport tagjai egyetemi kurzusok keretein belül, vendégelőadásokat tartsanak és beszéljenek az Osztrák-Magyar Monarchia történetéről és ezzel összefüggésben a közép- és délkelet-európai régió gazdasági, társadalmi és politikai viszonyairól. Az elmúlt hetekben kollégáink két alkalommal is részt vettek a Nemzetközi tanulmányok BA képzéshez kapcsolódó BNTN306BA Közép- és Kelet-Európa modernkori története 1945-ig című kurzus óratartásában. Február 18-án Demeter Gábor az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájának és geostratégiájának elméleti és gyakorlati hátterébe vezette be a hallgatókat, március 4-én pedig Hornyák Árpád az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról, az utódállamok létrejöttéről és az önálló magyar külpolitika kialakulásáról tartott előadást. 

 

                                               Demeter Gábor előadás           NT előadás  

 

                                                               Hornyák Áprád plakát

 

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2026. 03. 05. 12:54